Hírek
2023. máj. 9.
DSZC Péchy
Diákjaink elballagtak
2023. május 5-én búcsúztattuk a végzős 12. évfolyamos tanulókat.

Virággal feldíszített iskola és ünnepi műsor várta a Péchyben a búcsúzó végzős diákokat!
Nagyné Pálinkás Anikó igazgatóasszony köszöntő szavai után az iskola rangos díját a Péchy plakettet Keresztesi Márk 12.A osztályos tanulónak adta át. Az idén az építész szakmai díjat Lantos Antal 12.B osztályos tanuló érdemelte ki, amit a díjat alapító Rácz János és Deli Attila igazgatóhelyettes úrtól vehetett át. A gépész szakmai díjat dr. techn. Liska András a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Elnöke és Józsa Imre igazgatóhelyettes úr Szekeres Ákos 12. C osztályos tanulónak nyújtotta át. A kiváló tanulmányi eredményekért, közösségi munkáért járó oklevél és könyvjutalmakat Bak Mária Erzsébet igazgatóhelyettes asszonytól kaphatták meg a diákok.
Minden végzős tanulóknak sok sikert kívánunk az érettségi vizsgához!
Köszönjük a műsor összeállítását, szervezését Dr. Kovácsné Magyar Mariann oktatónak, Durbák József technikusnak és a szereplőknek: Zsupos Fanni, Szolnoki László 11.C, Sípos Balázs 11.D, Lovász Nóra 9.C, Speigl Patrik, Szabó Ádám 11.E, az elköszönő végzős tanulók: Sipos Karina, Hernyák Bence, Gál Endre, 12.A, Lantos Antal, Hernyák Bence, Katona Ákos, Cucin Jenő 12. B, Morvai Patrik és Dóka Bence 12.C osztályos tanulónak.
Köszönjük Gócs Lajos oktató és a 9., 10. évfolyamos tanulók és osztályfőnökeik segítségét, valamint a virágba öltöztetett osztálytermeket, iskolát a 11. évfolyam osztályfőnökeinek, tanulóinak!
GALÉRIA
Diákjaink elballagtak



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

PÉCHY ON TOUR – Sikeres szereplés a MERKAPT Ifjúsági Szakmai Napon
2026. április 15-én a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum diákjai részt vettek a MERKAPT Zrt. által szervezett Ifjúsági Szakmai Napon Budapesten, ahol közel 120 résztvevő gyűlt össze az ország különböző pontjairól.
2026. ápr. 15.
DSZC Péchy

Olvasni még mindig jó!
A Debreceni Ady Endre Gimnázium által szervezett „Olvass többet! – határtalanul magyarul” nemzetközi irodalmi vetélkedő tavaszi online fordulóján iskolánkból 106 tanuló nevezett.
2026. ápr. 15.
DSZC Péchy

Diákjaink a legjobb 8 között az országos AI versenyen
Március 31-én Szegeden rendezték meg az AInstein-MI-re vagy képes? Országos Mesterséges intelligencia használati verseny döntőjét.
2026. ápr. 2.
DSZC Péchy


