Hírek
2024. okt. 25.
DSZC Péchy
Honvédelmi Sportnap a Péchyben
Iskolánk diákjai Garamvölgyiné Gábor Andrea oktató és Raffai Gellért tartalékos őrnagy katonaoktató szervezésében iskolai keretek között is kipróbálhatták magukat néhány katonai sportos versenyszámban. A verseny 2024. október 24-én 13 órai megnyitóval kezdődött és 6 állomáshelyen tudták összemérni a csapatok ügyességüket, gyorsaságukat és tudásukat. A versenyre 7 osztály is delegált csapatokat, a visszajelzések alapján valamennyi résztvevő jól érezte magát.

Az esemény apropóját a közelmúltban megrendezett Országos Haditorna Verseny adta, ahol a kialakult kiváló kapcsolatoknak köszönhetően a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Parancsnokság debreceni katonái nyújtottak segítséget iskolánknak az eszközök biztosításával. Farkas Gábor századosnak köszönhetően az iskola kapott egy lézerfegyvert, amivel céllövészetre volt lehetőség, kaptunk egy repeszálló mellényt, ami az állóképességet tette próbára, kaptunk gyakorló gránátokat célbadobáshoz és egy gumiból készült AK replikát a váltófutáshoz.
Az állomásokon a Haditornán részt vett csapatunk diákjai voltak segítőink, az alábbi állomások várták a versenyzőket: lézerfegyveres céllövészet álló, térdelő, fekvő helyzetből; kézigránát-dobás álló, térdelő, fekvő helyzetből; váltófutás gumikarabéllyal; négyütemű fekvőtámasz repeszálló mellényben 10 ismétléssel; honvédelmi kvíz és elsősegélynyújtási kvíz.
Az osztályok négyfős csapatai láthatóan nagyon élvezték a versenyszámokat és képességeikhez mérten a legjobban helyt is álltak a kifejezetten szoros mezőnyben. Iskolánk vezetése roppant büszke a versenyzőinkre és a felkészítő kollégákra, hiszen iskolánk profilja elsősorban nem kadét, rendészeti, vagy sportiskola, mégis a Debreceni SZC iskolái közül a leggyakrabban szerepelünk katonai és honvédelmi témájú rendezvényeken.
GALÉRIA
Honvédelmi Sportnap a Péchyben



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

OLVASÓPÁRBAJ PÁRBAN
DSZC szintű kreatív irodalmi vetélkedő párokban
2026. okt. 10.
Bunyáné Szabó Ildikó és Laknerné Mihálcsik Ágnes könyvtáros oktatók

Üzemlátogatáson jártak a 11.e faipari technikus tanulói
2026. szeptember 18-án a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum 11.E osztályának faipari technikus tanulói üzemlátogatáson vettek részt a Falco Depo Udvar - Kiss G. - Faforg Kft. telephelyén.
2026. szept. 18.
DSZC Péchy

Legyél Te is DSZC Nagykövet!
Szeretsz pezsegni, új embereket megismerni, szerepelni, szervezni? Van benned kreativitás, és szívesen megmutatnád másoknak, milyen a szakmád és az iskolád belülről? Akkor most Téged keresünk!
2026. szept. 8.
DSZC


