Hírek
2023. máj. 3.
DSZC
Kiváló diákjait és oktatóit díjazta a Debreceni Szakképzési Centrum
Díjátadó ünnepségen jutalmazta május 2-án, kedden a 2022/2023-as tanévben megrendezett országos szakmai, tanulmányi és sportversenyeken kiemelkedő helyezést elért tanulókat és felkészítő tanáraikat a Debreceni Szakképzési Centrum. A Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum aulájában tartott eseményen a szakképzési centrum 100 diákja és 57 oktatója vehetett át elismerést.

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere az ünnepségen köszöntő beszédében elmondta: amikor a város új stratégiáján, a Debrecen 2030 programon dolgoztak, ennek középpontjában az állt, hogy minél több tehetséget tudjon megszólítani a város és számukra helyben, egy teljes életutat, karrierpályát tudjon nyújtani. Az alpolgármester emlékeztetett: hónapról hónapra újabb és újabb munkahelyeket jelentenek be, ezért nagyon fontos, hogy a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő tudással, képzettséggel rendelkezzenek a tanulók. Kiemelte: a mai esemény a bizonyíték arra, hogy a Debreceni Szakképzési Centrumban nemcsak mennyiségi, hanem minőségi oktatás zajlik, hiszen az elmúlt időszakban olyan – országosan is – kiváló eredményeket értek el a tanulók, amely a szakképzés elismertségét is növeli. Az alpolgármester összegzésként elmondta: a DSZC 5 tanulója vett részt az idei Szakma Sztár Fesztiválon, továbbá 12 tanuló 8 szakmában országos döntőben szerepelt, emellett pedig többen is rendkívüli eredményt értek el szakmájukban és a közismereti tárgyak vonatkozásában.
Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: mindig nagy megtiszteltetés olyan emberek társaságában lenni, akik többet tesznek az átlagnál. A főigazgató elismerését fejezte ki a díjátadón részt vevő tanulóknak és köszönetet mondott azoknak az oktatóknak, akik felkészítették a diákokat a különböző versenyekre. Szilágyi Sándor kiemelte: a szakképzésben nagyon sok olyan tehetséges diák van, akik a jövőt formálják, alakítják.
Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja elmondta: évről évre azt tapasztalják, hogy egyre több tehetséges, lelkes tanuló mosolyog vissza rájuk a már hagyománnyá vált díjátadó ünnepségen. A kancellár az oktatókhoz fordulva arról beszélt, hogy ők azok, akik szárnyakat adnak a tanulóknak, majd hangsúlyozta: tehetséget fölismerni és azt gondozni életre szóló lehetőség, élmény, feladat és egyben felelősség is. Tirpák Zsolt emlékeztetett arra is, hogy a fiatalok a „lehetőségek városában” tanulnak szakmát, ahol napról napra újabb munkahelyek jönnek létre. Az kérte a fiataloktól, hogy éljenek az előttük álló lehetőségekkel.
Szeretettel gratulálunk díjazott tanulóinknak és oktatóinknak!
| Helyezést elérő tanuló (csapatverseny esetén tanulók) neve | Évfolyam | Felkészítő tanár neve | Verseny megnevezése | Verseny szakterülete | Verseny szintje | Helyezés |
| Szekeres Ákos | 12. C | Sándor Zoltán | Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye (ÁSZÉV) | Épületgépészeti ismeretek | országos | 3. helyezés |
| Koncz Dávid | 5/13. D | Harasztosi Sándor és Vincze Ferenc | Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) | Épületgépész technikus | országos | szakmai válogatóba jutott |
| Baranyai Máté | 12.C | Junior Karate Országos Bajnokság | Testnevelés-Kyokushin Karate | országos | 2. hely | |
| Árva Kristóf (csapatkapitány) Vincze Énók Vas Gréta Laura Cseke Gabriella Sári Titanilla Faragó Ákos Barabás Vivien Fodor Levente |
10. , 11., 14. | Garamvölgyiné Gábor Andrea | Diákolimpia | frizbi sportág | országos | országos döntőbe jutott |
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Egy lakóház építkezésén jártunk
2025. október 15-én Nagy Sándor szülő szervezésének köszönhetően Debrecen -Pallagon a Nr1. lakópark egyik lakóházának az építésén fogadták a 9.C osztály diákjait.
2025. okt. 22.
DSZC Péchy

Sikeres nyílt napok a Péchyben
Októberben két nyílt napot tartottunk, melyeken nagy volt az érdeklődés iskolánk iránt. Október 8-án a hagyományosan megszokott formában szerveztük a szakmai és a közismereti oktatásunk bemutatását, a céges partnereinkkel való találkozást, míg október 18-án pedig egy új köntösbe öltöztetve fogadtuk az iskolánk iránt érdeklődő diákokat, szülőket és kísérő pedagógusokat.
2025. okt. 21.
DSZC Péchy

JuniorSkills 2025 – Víz-, gáz- és fűtésszerelő verseny
Hatalmas büszkeséggel osztjuk meg, hogy iskolánk épületgépész technikus diákjai kiváló eredményekkel szerepeltek a rangos JuniorSkills 2025 versenyen, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezett a WorldSkills Hungary program keretében.
2025. okt. 3.
DSZC Péchy


