SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/017 | 4024 Debrecen, Varga utca 5.

Intézmény logo

Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2025. szept. 4.


DSZC Péchy

    Veréb-nap a Péchyben

    A Debreceni SZC Péchy Építőipari Technikumban idén is megrendezésre került a hagyományos Veréb-nap, amely a kilencedikes diákok beilleszkedését és közösségépítését szolgálta.

    Veréb-nap a Péchyben

    Az esemény során az új tanulók játékos feladatokon keresztül bizonyíthatták ügyességüket, kreativitásukat és csapatmunkára való képességüket. A jó hangulatú programot a Diákönkormányzat szervezte, amely gondoskodott arról, hogy minden résztvevő élményekben gazdag napot tölthessen el.

    A rendezvény az iskola vezetőinek köszöntőjével indult, és eredményhirdetéssel zárult. A Veréb-nap közös élményeket és barátságok születését hozta, megkönnyítve az új diákok számára a beilleszkedést a Péchy közösségébe.

    GALÉRIA

    Veréb-nap a Péchyben

    5.jpg
    11.jpg
    6.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Három nap a könyvek és az olvasás jegyében a Könyv Barátaival

    Három nap a könyvek és az olvasás jegyében a Könyv Barátaival

    2025. szeptember 4-6. között a Könyv Barátai hálózat tagjai izgalmas programokon mutatták meg, miért is jó olvasni. A hálózat tagjaként a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum tanulói Bunyáné Szabó Ildikó könyvtáros oktató szervezésében részt vettek több programon is.

    2025. szept. 9.


    DSZC Péchy

    Megújult a Péchy I. emeleti aulája

    Megújult a Péchy I. emeleti aulája

    Egy megújult, barátságos közösségi térrel kezdhetik meg tanulóink és kollégáink a 2025/2026-os tanévet. Az I. emeleti aula felújítása igazi összefogás eredményeként valósult meg, ahol oktatók, diákok, szülők és támogatók közösen dolgoztak azon, hogy iskolánk egyik legforgalmasabb tere megszépüljön.

    2025. szept. 2.


    DSZC Péchy

    Hankó Balázs: a szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett

    Hankó Balázs: a szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett

    A szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett, amely nemcsak munkát, hanem méltóságot, biztonságot és jövőt is ad - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken az országos szakképzési tanévnyitón, Miskolcon.

    2025. szept. 2.


    MTI


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum

    4024 Debrecen, Varga utca 5.

    Telefon: 06-52/531-892 vagy 20/465-9093 Iskola

    E-mail: info@pechy.net

    OM azonosító: 203033/017

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002424


    2025 Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum