Hírek
2024. szept. 6.
DSZC Péchy
Verébtábor
A tanév kezdete előtt immár 22. alkalommal rendeztük meg a leendő kilencedikes tanulóinknak a Verébtábort.

A diákönkormányzat által összeállított feladatok jó közösségformálók voltak. A diákok ismerkedős feladatokon, bizalomjátékokon keresztül ismerhették meg egymást, ezek mellett még az osztályok is versenyezhettek egymással, hiszen csapatindulót írtak és kvíz teszteket töltöttek ki.
Az osztályok közötti versenyt végül, az oktatókból álló zsűri pontozása alapján, a 9. Ny osztály nyerte.
A diákönkormányzat elnöke, Sipos Laura 11.C osztályos tanuló így értékelte a rendezvényt: „Az augusztus 28-ai Verébtábor a Debreceni SzC Péchy Mihály Építőipari Technikumban igazán emlékezetes volt és jó hangulatban telt. Az esemény során a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy közelebbről megismerjék egymást és az intézményt. A rendezvényen számos izgalmas program színesítette a napot, amely segített az új barátságok kialakításában és a közösségépítésben. Az együtt töltött idő mindenkinek felejthetetlen élményeket nyújtott, valamint segített közelebb hozni az új péchys diákoknak egymást. ”
Minden új tanulónknak boldog és eredményes PÉCHY-ben eltöltött éveket kívánunk!
GALÉRIA
Verébtábor



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szép eredmények a Hajós Alfréd Kupa II. fordulóján
Iskolánk tanulója, a 10.C osztályos Szilágyi Barna kiválóan szerepelt a 2026. április 9–11. között Debrecenben megrendezett Hajós Alfréd Kupa úszóverseny-sorozat II. fordulóján.
2026. ápr. 22.
DSZC Péchy

Leier Hungária Kft. a Péchyben
Iskolánkban ismét egy hasznos és gyakorlatközpontú szakmai program valósult meg: a Leier Hungária Kft. szakemberei tartottak előadást és bemutatót tanulóink számára.
2026. ápr. 22.
DSZC Péchy

Iskolai szavalóverseny a Péchyben
Április 22-én tartottuk a Péchyben az iskolai szavalóversenyt. A versenyzők egy szabadon választott József Attila-verssel indulhattak.
2026. ápr. 22.
DSZC Péchy


